Következő fejezet

Következő fejezet:
Hétvégén, vagy a jövő hét elején, de addig is komikat kérek

2010. november 17., szerda

3, fejezet folytatása

bocsi, hogy ennyit késtem, de sokat kell tanulni, de gondolom, ezt ti is tudjátok
ha valaki maradt még itt, és olvassa a blogot annak nagyon fogok örülni
egy- két szót kommentbe is szívesen veszek, és most jó olvasást

- Anyukámra, magamra, és…
- … a húgomra gondoltam. Tudod ő még csak 10 éves, és nehezen tudja feldolgozni, ami apával történt. – amikor az apjáról beszél mindig tiszteletet, és reménykedést vélek felfedezni a hangjában. – Na, de most beszéljünk valami vidámabb témáról. Neked van testvéred? – nagyon terelni akarta a témát, de nem is akartam faggatni annyira.
- Nem sajnos nincsen, pedig néha jó lenne beszélgetni valakivel a szüleiden kívül a családban. Hogy hívják a testvéredet? – kíváncsi voltam rá
- Lisának, tudod nagyon aranyos, de néha nagyon idegesítő tud lenni, most kamaszodik- mosolygott, miközben a húgáról beszélt.
- Szép neve van, és mit szeretsz csinálni a szabadidődben? – muszáj mindent megtudnom róla, még magamnak sem merem bevallani, de tetszik nekem.
- Igazából hobbi szinten zongorázok, és táncolok-, sütötte le a szemeit, mintha szégyellné, amit mondott.
- Egyszer játszhatnál nekem valamit, tudod, imádom hallgatni a zongoraszót, persze csak akkor, ha neked is van kedved hozzá. Azt nem ígérem meg, hogy táncolok veled, mert annak katasztrófa lenne a vége… - ú ez most talán úgy hangzott, mintha meghívattam volna magam táncolni, és rögtön le is mondtam volna gondoltam magamban. Egy kicsit ciki.
- Mit jelent az, hogy katasztrófa lenne? – jaj, csak ne a bénaságomról beszéljünk.
- Ha olyan feladat van, amihez egy kis ügyesség kell, én tuti hasra esek, vagy valami ilyesmi. – elmosolyodott szavaim hallatán- nem ér kinevetni, ez nagyon is komoly dolog- de a végén már nekem is mosolyognom kellett.
- Ígérem, hogy egyszer megtanítalak táncolni- vállalkozott a lehetetlenre.
- Azt hiszem, én a reménytelen eset kategóriába tartozom ilyen téren-, és ebben biztos vagyok.
- Én nem lennék ebben ilyen biztos, csak egy jó tanár kell,- mondta
- És te elvállalnád? – belepirultam a kérdésbe, de ő szerencsére témát váltott.
- Neked van valami hobbid?- érdeklődött.
- Igazából, szeretek verseket írni, de ez nem mindig jön össze. Néha elkap az ihlet és, akkor remek verset írok, máskor meg egy sor se sikerül.
- Egyszer meg kell mutatnod egy versedet. – mondta érdeklődve.
- Rendben, de most már ideje lenne mennem, anyuék már biztos várnak. – a vele eltöltött idő nagyon hamar eltelt. – és holnap amúgy is iskola van.
Lassan kezdtünk el visszafelé sétálni, de az úton ismét nem beszélgettünk. Mikor a házunk elé értünk elköszönt és bement a házunkba, majd én is hasonlóképpen tettem. Anyáék a nappaliban tévéztek.
- Kicsim a frigóban van a vacsorád, nem tudtuk mikor jössz, ezért mi ettünk- fordult felém anya.
- Nem is tudom, lehet, hogy csak egy kis gyümölcssalátát eszek, valahogy nincsen étvágyam-, bár ha belegondolok ma alig, ettem valamit. Még leckeírás közben is Edward járt a fejemben, és a szép zöld szemei. Nagyon helyes fiú, és meglepően értelmes a korban hozzá hasonló fiúhoz. Mikor lefeküdtem, még mindig rajta gondolkodtam. Igazából nem tudom milyen is a szerelem első látásra, de amikor először megláttam Edwardot azt, hiszem valami hasonlót, éreztem. Hiszen azt mondják a szerelem olyan mint egy fa, mindig újra virágba borul. Azzal a tudattal aludtam el, hogy holnap újra találkozhatok Vele.


Edward szemszöge:

- Anya hazajöttem- kiabáltam fel az emeletre, mert lent, senkit sem találtam.
- Hol voltál ilyen sokáig? Már azt hittem haza se akarsz ma jönni- próbált megdorgálni, de közbe mosolygott. - Mi legyen vacsorára?
- Én nem vagyok éhes, lezuhanyozok és lefekszem, kimerített ez a mai nap- és gondolkodnom kell Bellán folytattam magamban.
- Rendben- mondta anya és elment a konyhába. Felmentem a szobámba, és meglepetésemre Lisát találtam az ágyamon fekve.
- Te mit csinálsz itt?- nem szokott csak úgy bejönni a szobámba.
- Ki volt az a lány, akivel elmentél?- mosolygott és húzogatta a szemöldökét.
- Te figyelsz engem? Egyébként Bellának hívják egy osztályba járunk, és a szomszédban lakik.
- Tetszik neked. – nem kérdés, hanem kijelentés volt.
- Ezt meg honnan veszed, hiszen ma láttam először- és különben is, nem emlékszem, hogy megkértelek volna, hogy szólj bele az életembe. - Nem is értem mi ütött belé, nem szokott ilyen lenni.
- Jól van na nem kell így kiakadni. Na én megyek enni. – az jó lesz, végre egy kis magány. Gyorsan letusoltam a szobámból nyíló fürdőben, majd kiléptem az erkélyemre, reménykedve, hogy Bella is ott van, mármint a saját erkélyén, nem az enyémen. Igen Edward, ez nagyon vicces volt. A hideg levegő megcsapta az arcomat és megborzongtam. Sajnos Bellát nem találtam kint, a villanya sem égett, biztos lefeküdt már.
Visszamentem, becsuktam az ajtót, és lefeküdtem. De nem jött álom a szememre, csak Bellán gondolkoztam. Nagyon csinos, és szép lány. Azok a csokoládébarna szemek egyszerűen elkápráztatnak. Remélem, holnap mihamarabb találkozom vele. Amíg ezeken gondolkodtam, szépen lassan elnyomott az álom.

1 megjegyzés:

  1. 1. Komi!!XD

    ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!! Ez nagyon jó lett!! IMÁDOM!
    Én ezt a sétát randinak vettem ki ti nem?? na mind1! A következőben nem mehetnének moziba vagy vacsizni vagy Edward zongorázhatná a bella's lullaby-t vagy megtaníthatná táncolni? Szerintem nagyon romantikus lenne és elcsatanhatna az ELSŐ CSÓK!!!!!!!!!

    VálaszTörlés