1. fejezet

Költözés

itt az első fejezet
tudom nem lett valami hosszú, és még nem is annyira eseménydús, de ez még csak az első fejezet
pár komit szeretnék azért
a következő fejezet hamarosan jön
jó olvasást
puszi adri

Bella szemszöge

Éreztem, hogy a mai nap nem az én napom lesz. Reggel elkéstem az iskolából, mert a vacak telefonom lemerült, és nem ébresztett. Remek, gondoltam magamban Igen Bella ez vagy te. De mindegy, ez még csak a kezdet volt. Az óráim igaz unalmasan, de tűrhető sebességgel teltek. Elérkezett az ebédszünet, örültem, mert már csak egy órám volt. Torna ez felér három matekkal is. Sosem tartoztam az élsportolók közé. Igazából a béna kategóriába soroltam magam, ha valamibe meg lehetett botlani, én biztos, hogy megbotlottam benne.
- Milyen bulit tervezel a 18. szülinapodra?- kérdezte Jessica.
Na igen Jessica a pletykás barátnőm, néha úgy érzem, csak kihasználja az embereket, de ki tudja, nem vagyok valami jó emberismerő. Aztán itt van még Angela, ő nagyon kedves és megértő. Talán ő áll hozzám a legközelebb. És itt vannak a fiúk, Eric és Mike. Róluk inkább nem is mondanék semmit, bár ha annyit mondanék, hogy nyomulós, talán értitek a célzást.
- Igazából semmilyen bulit nem terveztem- válaszoltam. –Tudjátok, hogy nem lelkesedem a táncolásért. De, ha tudtuk volna, hogy más indok is van, hogy miért nem lehet bulim… de erről majd később…
- Ne csináld már, Bella 18 leszel ezt meg kell ünnepelni, tudod kaja, pia, nők- hát igen ez Mike.
- Oké lehet, hogy még átgondolom,- mondtam, hogy ne nyaggassanak- de most mennem kell tesire - fintorodtam el, amin jót nevettek.
- Sziasztok!- mondtam
- Szia Bella- válaszolták egyszerre.
.
.
.

A torna katasztrófa volt. Sikerült ötször hasra esnem, de már megszoktam, ez olyan semmiség. Éppen az autóm felé sétálok, ami nem egy mai darab. Amilyen szerencsém van még a végén, lerobbanok valahol. A motor bőgve életre kelt, majd szépen lassan elindultam. Ha az autó felgyorsul 80-ra annak is már örülhetek. Egy jó negyed óra kellett, mire hazaértem. A konyhába belépve a szüleim fogadtak, s ez nem jelenthet semmi jót. Miért nem dolgoznak? Kérdeztem magamtól, mindegy úgy is elmondják.
- Sziasztok- köszöntem nekik.
- Bella mondanom kell valamit!- kezdett bele apám- tudod a cégnek Londonban is van egy irodája és engem…
- Nem… az nem lehet, hogy- remélem nem az amire gondolok
- … áthelyeztek oda- fejezte be Charlie a mondatát. - Sajnálom kincsem, de március 1-én, költözünk.
- De hát az az én..
- Tudom kicsim a születésnapod- anyu most szólalt, meg először- sajnáljuk nagyon, de nem tudunk mit tenni.
- Ez igazságtalanság- mondtam, és felrohantam a szobámba. Sosem voltam az a hisztis fajta lány, de ez nekem is sok volt. Azt még elviselném, hogy költözünk, de azt, hogy a 18. születésnapomon, és hogy az utolsó fél évemet kezdhetem egy új iskolában ez azért egy kicsit meredek. Mi lesz a barátaimmal és az eddigi életemmel? Halk kopogást hallottam és anya dugta be a fejét az ajtón
- Jól vagy?- kérdezte és láttam, hogy aggódik értem - tudod én, sem szívesen hagyom itt Folksot, de ott is biztosan lesznek barátaid. London elég nagyváros ahhoz, hogy mindenki megtalálja a helyét és a barátait. Talán még egy jóképű fiút is találsz- húzódott mosolyra az ajka.
- Tehát egy hét és költözünk igaz?- kérdeztem és bólintott.

1 héttel később

- Bella indulhatunk?- kiabált fel apa a lépcső aljáról.
- 1 perc és megyek – csak még körülnézek, folytattam magamban. Nehéz szívvel hagyom itt ezt a helyet, ahol gyerekkoromat töltöttem. A pakolás nehezen ment, mert minden tárgyról egy-egy kedves emlék jutott eszembe. A barátaimtól elköszöntem, nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehezen fog menni. Persze megbeszéltük, hogy e-mailezünk, de ez már akkor sem lesz ugyanaz, mint régen. A kocsimat eladtam, mert anyáék szerint nem bírna ki egy ekkora utat. Pedig, ha tudnák mennyi közös kilométert tettünk meg együtt. Itt az idő gondoltam és szépen lassan elindultam lefelé. Egy taxi várt a ház előtt, amivel a reptérre megyünk, mert anyáék kocsiját költöztetők viszik Londonba. Egy óra alatt Seattle- be értünk, de a gépünk indulásához még két óra kellett. Unatkoztam, ezért egy Yiruma számot kezdtem el hallgatni, valahogy a zongora mindig is megnyugtatott.
- Kérem a Londonba utazó utasokat, kezdjék meg a beszállást az A1-es gépre- hallottam meg egy női hangot.
- Ez a mi gépünk- hallottam meg anya izgatott hangját. Nagyon izgatott az új ház miatt, amiről én semmit nem tudtam, mert meglepetésnek szánták. Szeretem a meglepetéseket.
A repülőút hamar eltelt és lassan már látni is lehetett London pompás fényeit. Meg kell, hogy mondjam tetszett, amit láttam. Miután leszálltunk a bőröndjeinkért mentünk, de az enyém egy kicsit késett. Anyáék elmentek a mosdóba, amíg én vártam. Elbambultam egy kicsit, mert nekimentem egy embernek.
- Oh… elnézést én nem akartam- kezdtem mentegetőzni. Nem fogjátok elhinni egy zöld szemű, irtóan jóképű bronzbarna, kócos hajú fiú állt mellettem. És a mosolya… tiltani kellene.
- Semmi baj- mondta- én sem figyeltem, az én hibán volt. - és milyen illedelmes.
- Viszlát- köszönt nekem, mert amíg bámészkodtam addig a bőröndje megérkezett.
- Viszlát- köszöntem én is még a felhők közül.
- Bella már rég itt a csomagod és mennünk kellene - mondta apa.
- Persze megyek - remélem, nem vették észre ezt a kis incidenst az előbb.
A házig vezető út lassan telt, mivel a belvárosban tengernyi autó volt. A ház külvárosi részen van, csak ennyit tudtam róla.
- Megérkeztünk- hallottam anya hangját. Amikor kiszálltam egy gyönyörű házat pillantottam meg.